Recept:
Hamarosan itt a szilveszter. De mi már a másnapra is gondolunk ezzel a recepttel, méghozzá kétféle módon. Egyrészt ez már újévi leves, másrészt a másnap ellenszereinek közlésével.
A húsokat megdaráljuk az előzőleg beáztatott és kinyomkodott zsemlével együtt. A kockára vágott szalonnát megpirítjuk, és a zsírjában a hagyma felét üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a húshoz, majd vágott petrezselyemmel, sóval, borssal, majorannával, pirospaprikával fűszerezzük és jól összedolgozzuk. Apró gombócokat formálunk belőle, majd enyhén sós vízben kifőzzük. Közben a hagyma másik felét az olajban megpirítjuk, beletesszük a vékony csíkokra vágott zöldségeket és zellert. Sóval, borssal fűszerezzük, és félig puhára pároljuk. Felengedjük egy pohár vízzel, beleöntjük a gombócok főzőlevét, beletesszük a csíkokra vágott káposztát, a kockára vágott burgonyát, a tejfölt, és puhárra főzzük. Végül a levesbe tesszük a gombócokat.
Hozzávalók
- 10-10 dkg sertés- és marhahús,
- 5 dkg füstölt szalonna,
- 20-20 dkg burgonya és fejes káposzta,
- 5-5 dkg zeller, sárga- és fehérrépa,
- 2 fej hagyma,
- 1 tojás,
- 2 dl tejföl,
- 1 csokor petrezselyem,
- 1 zsemle,
- 2 evőkanál olaj,
- törött bors,
- pirospaprika,
- majoránna,
- só.
Tálalás
Újévi leveses tálban.
Trükk
A káposztás leves meglehetősen jólesik a másnapos gyomornak.