Gyümölcsök fogyasztása ajánlott
Azért erősen ajánlott, mert a gyümölcsök és a zöldségek rendszeres fogyasztása állítólag 20-30 százalékkal csökkenti a daganatos illetve az érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Ezen kívül még két fontos dolog, amiért gyümölcsöt kell fogyasztani nap mint nap. Az egyik, ami a gyümölcsben van: az elemi rost, a vitamin és más egészséges alkotórészek. A másik dolog amiért fogyasszunk gyümölcsöket: nincs bennük koleszterin és zsír. A gyümölcsöket most kizárólag gasztronómiai és élettani szempontok alapján vizsgáljuk. Rövid írásainkat olvasgassák haszonnal! Természetesen ezekkel a gyümölcsökkel receptjeinkben is találkozhatnak!
Gyümölcsökről bővebben
Cseresznye: A legkorábban szedhető gyümölcseink egyike, már május végén találkozhatunk vele a piacokon. A cseresznyének az ér-, a húgy-, ivar- és az emésztőrendszerre kifejtett tisztító hatása közismert. Az izületi gyulladások, a cukorbetegség és a makacs székrekedés enyhítésében is fontos szerepet játszik. Magas savtartalma oldja a vesekövet, vastartalma miatt a vérszegénységben szenvedők számára hasznos a fogyasztása, erősíti a szívizomzatot. A cseresznyét inkább önmagában fogyasszuk, étkezés előtt, vagy helyette!
Eper: Május végétől szedhető ez a folyamatosan érő gyümölcs. Fehérjét, növényi zsírt, szénhidrátat, magnéziumot, káliumot, rostanyagot, C vitamint tartalmaz. Fiatalító gyümölcs, vértisztító hatása közismert. Oldja a máj zsírlerakódását, jó hatást fejt ki a májgyulladásban szenvedő betegek szervezetében. Cukorral ízesítve gyorsan erjed, ezért inkább ne cukrozzuk. Ha mézzel ízesítjük, fűszerezzük vaníliával, vagy fahéjjal, ezek gátolják erjedését.
Málna: Május végétől folyamatosan érik a málna. Először a bokor csúcsán helyezkedő málnaszemek pirosodnak ki, majd lassan az egész bokor termése megérik. Fehérjét, szénhidrátot, növényi zsírt, élelmi rostot, káliumot, sok C- és E vitamint tartalmaz.
A népi orvoslás szerint vérszegénység, szívbetegség, depresszió esetén segít, kitűnő vértisztító, gyógyítja a fogínygyulladást. Jó hatással van a petefészek, és a belső elválasztású mirigyek működésére. savlekötő hatása van, a benne lévő sok mag serkenti az emésztést, szabályozza a bélműködést.

Meggy: Régen savanyú cseresznyének hívták. Egyik fajtája már június elején megterem, tehát hamar felhasználható. Rendszeres fogyasztása – magas rosttartalma miatt – serkenti a bélműködést, befőttként elkészítve enyhe hashajtó. Kocsonyásított húsából teát lehet készíteni, mely köhögés csillapító, görcsoldó hatású.
Őszibarack: Nevétől eltérően a legtöbb őszibarack nyár közepétől kezd érni. Fehérjét, szénhidrátot, rostanyagot, pektint, vasat, káliumot tartalmaz. Víztartalma is igen magas, 85 – 90 %-os. Tisztító hatású gyümölcs, bélműködés serkentő, emésztést elősegítő hatása van.
Ribizli: Általában június vége felé érik a ribizli, vagy más néven ribiszke. Fehérjét, szénhidrátot, szerves sót, rostanyagot, káliumot, élettanilag értékes savat, C-, D- vitamint tartalmaz. A piros ribizli jó lázcsillapító, segíti a nyálképződést, ezért enyhíti a torokszárazságot. Segíti a fogak, és a csontok felépítését. Természetes vízhajtó, magában fogyasztva serkenti a bélműködést. A fekete ribizli fogyasztása köszvény, húgyúti panaszok, sárgaság esetén is igen hatásos.
Sárgabarack: A magyar sárgabarack (más néven kajszibarack) július közepétől érik, különböző változatai ennél általában kicsit később. Fehérjét, szénhidrátot, pektint, káliumot, élelmi rostot tartalmaz. Növeli a sejtek energiáját, életképességét, serkenti működésüket. Segíti a csontok, és szövetek regenerálódását. A belekből eltávolítja a salakanyagokat, természetes hashajtóként hat. Vérszegénységben, érelmeszesedésben szenvedők részére kúraként való fogyasztása javallott. Csak önmagában szabad fogyasztani!
Szilva: Ezt a különleges ízű gyümölcsöt használhatjuk például egy egyszerű sütemény elkészítéséhez, gombóchoz, vagy húsok mellé mártásként. A szilva szedhető nyár közepétől egészen októberig, ilyen hosszú szezonja van a szilvának. Fehérjét, gyümölcscukrot, pektint, káliumot, magnéziumot, növényi rostot tartalmaz. Kitűnő székletszabályozó, a belek kitisztításával megszünteti a hurutos megbetegedéseket. Nátha ellen az aszalt szilva fogyasztása jót tesz. Serkenti az agy működését, jó hatással van az idegrendszerre, serkentő, frissítő, méregtelenítő szerepe is jelentős.
Gyümölcsös receptek itt!