A kevésbé ismert és használt fűszereknek elég nehéz helyet szorítani a konyhaszekrényben, hiszen a hagyományos ízek miatt amúgy is sok a fűszerünk. Ráadásul a magyar konyha ételeinek elkészítésekor igen könnyű a dolgunk a fűszerezést tekintve. A nemzetközi konyhák esetében azonban nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen sokszor különleges fűszereket használnak. Lássuk, melyeknek érdemes helyet szorítanunk a konyhában!
A friss és feldolgozatlan alapanyagok a legjobbak és mindig a szezonban érdemes ezeket a fűszereket fogyasztani.
Zöld és rózsa bors
A hagyományos fehér és fekete bors mellett létezik az úgynevezett zöld bors is, amely a legfrissebb ízű borsok egyike. Zöldségekhez és salátákhoz bátran használhatjuk. Ha sós lében tartósítjuk, akkor mártásokat ízesíthetünk vele. A rózsabors egyáltalán nem csípős és tulajdonképpen nem is tartozik a borsok közé. Íze édeskés és általában felhasználás előtt kell megőrölni, hiszen nagyon gyorsan elveszíti illóolaj tartalmát. Szárnyas- és halételekhez tökéletes.
Lestyán
A lestyán (fotó) nagyon kevés háziasszony konyhájában található meg, pedig igazán megérdemelné a nagyobb figyelmet. Minden ételízestő tartalmaz lestyánt is. A húslevesbe és a zöldséglevesbe is bátran használjuk fűszerezésnél, hiszen mindenkinek elnyeri majd a tetszését. Az ókori görögök és a rómaiak gyakran használták a lestyán magokat, leveleket és gyökereket főzéskor. Ma Nagy-Britanniában és Délkelet-Európában a legelterjedtebb. A leveseken kívül savanyúságok, pörköltek, saláták ízesítésére is használhatjuk. A lestyán magokat szórhatjuk salátára, míg a leveleit és a szárakat használhatjuk sütemények díszítésére. Az ánizzsal és a zellerrel igen jól harmonizál. Lencsefőzésénél is kipróbálhatjuk, hiszen különleges ízt ad majd neki.
Turbolya
A turbolya tavaszi gyógynövény, amelyet üvegházakban vagy a mérsékelt éghajlatokon termesztenek. A turbolya nem olyan gyakori, mint a petrezselyem vagy a koriander, ezért valószínűleg vadászni kell a szaküzletekben vagy a termelői piacokon. A turbolyát általában a petrezselyemmel és a metélőhagymával együtt használják. A francia konyha széles körben alkalmazza, hiszen a tárkonyt is sokszor turbolyával helyettesítik. Csirke ételeknél különleges ízt ad a húsnak, illetve friss salátához is kiváló.
Borókabogyó
A borókabogyó az egyik legintenzívebb ízű fűszer, amely különleges ízélményt tartogat mindenki számára. Bárány sültekhez, vadhúsokhoz kiválóan illeszkedik. Szárítva és frissen is megvásárolhatjuk, egészben vagy összezúzva. Mártások készítésénél mindig frissen vásároljuk meg és törjük össze. Túlzott főzés esetén számítsunk arra, hogy kicsit meg fog keseredni. Ezen felül természetesen a gyógyászatban is használják, hiszen kiváló méregtelenítő. Elősegíti az emésztést és a bőrt is egészségesen tartja.
Ánizs
Szintén a vadételeknél használjuk az ánizst, amely nagyon sok ázsiai teasüteményben is megtalálható. Ízvilágában az édesköményhez hasonlítható. Ha van néhány ánizsmagunk és egy kevés vodkánk, akkor elkészíthetjük saját házi készítésű ánizs kivonatunkat is. Ezeket azután felhasználhatjuk a sütemények készítésekor. Sterilizáljunk le egy edényt, majd tegyünk bele egy teáskanál ánizs magot, ehhez adjunk egy fél csésze vodkát. 2-3 hónap múlva, ha hideg és sötét helyen tartjuk, el is készül saját ánizs kivonatunk.
Kurkuma
A kurkuma jellegzetességét a sárga festékanyag adja, amely mellett sajátos aromával is rendelkezik. A Worchester szósz és a curry fűszerkeverék alkotórésze. Levesek valamint tészta ételek kiváló fűszere. Amellett, hogy az egyik legkedveltebb fűszer az élelmiszeripar is felhasználja élelmiszerek adalékanyagként. Egészségünkre is kedvező hatással rendelkezik, hiszen ízületi fájdalmak esetén hatásos és a rák megelőzésére is szolgál.
Mangópor
Ezt a különleges indiai fűszert szárított és porított mangóból készítik. A mangó szüret mindig az év elejére esik, amikor a mangó még zöld. Meghámozzák a leszedett mangót, majd felszeletelik, és a napon szárítják. A szárított mangót porrá őrölik és már el is készült a mangó por. Édes, mézszerű és mégis kicsit por illatú fűszer. Az indiai ételek kiváló fűszere, emellett citrusos ízvilága jól érvényesül egyéb más ételeknél is. A port igyekezzünk mindig a főzés végén hozzáadni az ételekhez, hogy megmaradjon az íze. Sokszor használják a citrom- vagy lime helyettesítésére, hiszen folyadék hozzáadása nélkül is ugyanolyan finom illatanyagokat ad. Sültekhez, ropogós ételekhez bátran hozzáadhatjuk. A mangó por emellett a halételekkel is jó barátságban van, így azoknál is bátran használjuk.
Menta
A menta igen gyakori és nagyon könnyen termeszthető növény. Virágládába vagy akár cserépbe ültetve is nevelkedhet erkélyeken a balkonládákban is. Egy picike menta levél elrágcsálása után friss lesz a leheletünk, emellett természetesen a gasztronómia területén is hatékonyan alkalmazzák. Joghurtokhoz, húsételekhez és halakhoz is tökéletesen illik. Ezen felül gyümölcssalátákba és csokoládés desszertekbe is tökéletes. Kell-e mondani, hogy a koktélok kedvelt alapanyaga?
–PZ–